ÁLMOK VILÁGA

Valóság vagy álom???

A suliban voltam egy álarcosbálon. Mindenki elbűcölő álarcban és báli ruhában a fiúk öltönyben jelentek meg. Csak én nem voltam elegáns. Minden lépcső fel volt díszítve ls a nagy aula is roskadásig volt a díszekkel. A zenekar egy nyugis számot játszott. A tanári folyósó előtt lévő kát széken ült két srác. Az egyik Steve volt a másik valószínűleg az egyik haverja. Engem bámultak. A portás Emma odajött hozzám és behívott a terembe megragadva a kezem. Én elrántottam és eletem. Meglepődtem ugyanis vízben landoltam. Az iskola tele lett vízzel. Pedig napok óta nem esett!!! Mindenki nyugodt volt. Ám hirtelen kiürült a csarnok. Csak Steve és a haverja maradt ott akik engem bámultak. Emma felállított és belökött a termébe. Hasra estem. OTt is víz volt elárasztott mindent. Hirtelen megint bejött valaki. Steve volt. Egy kést szorongatott a kezében és Emmára vetette magát. Én lerántani próbáltam róla de megsebezte a csuklómat. Jajongva kitámolyogtam az ajtón és elzuhantam a vízben.

Felsíkítottam és csuromvizesen ébredtem ismét. A csuklómból ömlött a vér. A szekrényemhez siettem és bekötöztem. Aztán ismét lezuhanyoztam mint előző reggel. Felráncigáltam magamra egy két ruhát. Reggel hat volt. Az iskolába siettem és amint beléptem csurom víz volt minden. NEm tudtam sikítsak e vagy röhögjek. Ijesztő volt. Minden ugyanúgy feldíszítve. Csakhogy minden üres volt. Az egész iskola vízben úszott.

-Hahó!-mondtam bizonytalanul mire kicsapódott a portás ajtó. Nagyot nyeltem. Emma lépett ki rajta. Hátrébb lépkedtem ijedten. Nem tudtam mit tegyek, féljek e vagy sem.

-Szia! Vártalak ám! Gyere be!-mondta nyájasan mosolyogva. Ez nem tetszett nagyon nem. Hirtelen jött minden. Elegem volt ezekből a valósághű álmokból. Próbáltam felkelteni magam, bizonyára vettem hogy ez is csak egy álom. De a kötés a csuklómon volt és sajgott. Nem!!! Nem lehet hogy ez a valóság!!! Fel akarom deríteni mivan, de nem úgy hogy Emma kapásból kelepcébe csal. Méghozzá ha nem álom az egész. Remegtem és nekitámaszkodtam egy oszlopnak.

-Nem!!!-jelentettem ki határozottan. Mintha Emma ezt várta volna, szemei szikrákat hánytak. Gonoszan nézett rám. Előre lépett.

-Azt modntad nem???-mondta és közelített. Nagyot nyeltem.

-Tűnj el!!! Mit akarsz tőlem!? Hagyj békén!!!-sikítottam. Megragadta a fájós csuklómat és földhöz vágott. Valakik közeledtek a tanári folyósón. NA ne ezt már sokkaltam. Emma ismté le akart súlytani rám de egy öltönyös férfi megragadta őt.

-Hagyd Emma! Hadd szokja még, ezt még nem érti!!!-mondta és rám pillantott. Én közben felkecmeregtem. De a falak elindultak felém. Sírva fakadtam. Az emberek közeledtek hozzám. -Ne félj Hayley! Nem bántunk csak Emma túl reagálta!!! Hagyd ezt abba!!!-abszolut nem értettem.

-Honan tudod a nevem!? És mit hagyjak abba???-ripakodtam rá. Üvöltöttem a haragtól és a félelemtől. Vizes voltam mindenütt. Kelj már fel! Kelj már fel!!! Akkor mindennek vége lesz csak kelj fel!!! Ostromoltam magam. Könnyeim folyóként patakzottam az arcomon. A férfi sóhajtott.

-Hayley itt mindenki tudja a nevedet. Ezt majd később fogom elmagyarázni neked, de kérlek hagyd abba és elmagyarázunk neked mindent de így nem fog menni.-mondta higgadtan.

-Azt áruld el ki vagy te! És mit hagyjak abba!!!-üvöltöttem torkom szakadtából. Mintha meg lette mvolna kötöözve. A karom nem engedelmeskedett. A férfi látván hogy nem értem. És igaza is volt! Elkezdett magyarátzni.

-Hayley! A fal ami megy hozzád egyre közelebb nem mi csináljuk!-mondta.

-Jó vicc!!!-fintorogtam rá..

-Értsd meg!!! Ezt te magad fejlesztetted ki hogy megvédd magad tőlünk!!! Meg kell tanulnod hogy a te álmaid nem álmok! Mind mindd valóság és megtörtént esemény de nem emlékszel arra hogy hogy jutsz haza csak az ágyadban ébredsz! A világot magad körül te teremted így a falat is amivel mindjárt megölöd magad! A világodban nem befolyásolhatsz másokat, de megváltoztathatod a körülményeidet magad körül!!!-darálta. Már a lábam alatt is kezdett nőni a talaj és a fejem fölött. Nem értettem mit hablatyol. Teljesen leesett az állam. Próbáltam megérteni de nem ment.

-Nemértelek!!!!-sikítottam. Újból elmagyarázta egyszerűbben. Sóhajtottam. Még mindig nem értettem tisztán hogy a falat én cisnálom. De meg kellett próbálnom. Ráütöttem a falra. Én pedig a vízbe estem. MEgütöttem magam de a pasas felsegített. Én ellöktem magamtól. Sokkolt hogy mit műveltem de akkorsem értettem még. És ez idegesített.-Mi a francot beszélsz összevissza!? Mit csináltam a fallal??? Mi ez az egész??? Hogy jött létre árvíz! Mi az hogy az álom valóság??? Az álom az álom nem lehet valóság az is lehetetlen hgoy most álmodok nem nem és nem! És ki vagy te?? Hogy azt hiszed...-valaki lefogott hadonászásom közben és befogta a szám. Emma~gnodoltam dühösen ás rángatózni kezdtem. A psas kiszabadított de megint ellöktem magamtól. -BESZÉLJ!-üvöltöttem ismét. Sóhajtott.

-A nevem Monroe. Látom fiatal vagy még ahhoz hogy megértsd mi ez az egész álom vagy nem álom dolog. Hát jól nyisd ki a füled! Az álom csak szerinted álom! A többiek nem érzékelnek belőle semmit! Mármint hogy mit művelsz. Lehet úgy is venni hogy az éjszaka nem létezik kivéve ha azt álmodod hogy éjszaka van. De nem álmodsz! Az álom valóság, a valóság a te szemedben álom, vagyis ezért érezted magad mindig furcsán amikor felébredtél. Szerinted felébredtél! Emlékszel mit mondtam akkor amikor még a fal körülzárt?-kérdezte. Bólintottam és ismét egy hatalmasat nyeltem. Ez bizarr.

-Vagyis nincs olyan hogy álom csak szerintem és azok szerint akik nem érzékelik vagyis Ansel, anya apa???-kérdeztem vissza. Monroe bólintott. Megvonaglottam és a földre zuhantam. Elsötétült körülöttem minden. Nem hallottam semmit csak nagyon távolról. Elájultam.