ÁLMOK VILÁGA

Valóság vagy álom???

Egy irodában ébredtem. Próbáltam felkelni. Sajgott mindenem és a csuklóm méginkább. Fel akartam ülni de valaki erősen visszalökött fekvő helyzetbe egy vizes ruhát nyomva a fejemhez ami nagyon fájt. ~Emma!~gondoltam dühösen. Egy íróasztalnál a pasas ült aki Monroe néven mutatkozott be nekem. Miután kábé magamhoz tértem rájöttem hogy az igazgatóiban vagyunk. Nem tudtam hova tenni a dolgokat. Mostmár erőteljesen felküzdöttem magam hadd üljek és a vizes rongyot Emma fejéhez vágtam aki leküzdötte magáról a vizes cuccost. Monroe a csaj morgolódására felénk fordult a gurulós-forgós székével.

-Tee!!!-morgolódtam és megragadtam a gallérjánál de erőteljesen ellökött magával. Támolyogva sikerült megkapaszkodnom az asztalba. Bár nem tudtam hgoy került oda, mert eddig ebben az irodában nem volt ilyen asztal. ~Lehet, hogy Monroe igazat beszél!?~ villámlott az agyamba és felé fordultam. -Világos magyarázatot kérek!!! Hová hoztatok??? Mi ez a hely? Mit csináltatok velem??? Csak én látom az álmokat úgy... ahogy nem kéne??? -ripakodtam rá. Nem tudtam hogy fogalmazni. A fejembe éles fájdalom hasított. Felszisszentem.

-Azt hittem ismered a helyet Hayley. Az igazgatói irodában vagyunk. Nem vittünk sehová, nem tettünk veled semmit. Csak most jött el az ideje hogy tudd mekkora eleme vagy a világnak. És hányszor mondjam el. Nincs olyan hogy álom!!! -mondta teljesen nyugodtan bár az utolsó mondatban erőteljesebben sugárzott a hangja mint eddig. -Engem és három kísérőmet nem ismer a világ. Mi úgymond nem létezünk ránk nem figyel senki. Emma majdnem olyan alkotóeleme a világnak mint te magad. Nem érted mi?? Nem baj. Fiatal is vagy még hogy értsd ezt. De hogy jobban megértsd a te nyelveden magyarázom majd el, úgy ahogy már megpróbáltam legalább háromszor.-sóhajtott és közelebb jött hozzám de ő ahogy jött én úgy hátráltam. Azt hittem neki emgyek a falnak, mert az ismeretségeim alapján az iroda kicsi volt. Most mégis, mintha a végtelenségbe hátráltam volna. Nagyot nyeltem. Megint. -Ez amit te álomnak nevezel, az egy világ ami nem külön világ hanem a világba van beépítve csak sokan nem veszik észre. Eddig érted???-vonakodva, de bólintottam. Ő folytatta.-Te és Emma olyan emberek vagytok akik ezt észre veszik. Ezért ,,keltél fel" olykor csurom vizesen vagy más tünetekkel. -a csuklómat szorongattam. - A felkelésen akadt meg a gondolatod igaz? -kérdezte. ~ Ez már idegesít! Még a gondolataimban is olvas!?~dühöngtem magamban. De bólintottam.-A felkelés az csak egy röpke pillanat. Az egy olyan dolog amikor ugymondd hazaérsz a mi nyelvünkön a tiéden felébredsz. De hogy mi volt sűrűn előtte, hogy jutottál haza az előtti eseményekre már nem tudsz emlékezni, ezért ébredsz fel. -mindig kihangsúlyozta a felkelést, ébredsz fel és a hasonlókat. Kezdtem kapizsgálni a dolgot de Emma még mindig idegesített.-Viszont! A te hatalmad nagyobb mint az Emmáé. Emma csak észrevenni tudja az ,,álmot" Te viszont tudod kezelni azt ami körülötted van. Ez nem varázslat, tehát az adott lehetőségekből kell alkotnod. Például nem tudsz a házhoz csakúgy pénzt varázsolni max a saját pénzedet megsokszorosítani.-te jó ég ez király!!! ~ gondoltam és már értettem a falas és az asztalos, meg a végtelenségig hátrálós dolgot. Ezeket én cisnálom??? Még csak észre sem vettem. -Kezdődlegesen ennyi. Megértetted? -nézett rám. Leültem egy addig nem ott levő fotelba. Monroe ra pillantottam.

-Így mindjárt más hogy nem halálos helyzetben kellet elmagyaráznod! -grimaszoltam humorosan mire felnevetett gúnyosan.-De akkor Emma miért ilyen szemét velem?-pillantottam rá oldalvást. Már értettem. Nem tudom befolyásolni hogy Emma mit csinál de magamat meg tudom védeni tőle.  Ez már valami! És az anyagi helyzetünkön is tudok javítani.

-Azért, mert nem tűri hogy mások is lehetnek különlegesebek mint ő! De számodra ő már nem jelent gondot.-vigyorgott. Emma dühösen szorongatta a vizes rongyot.

-És Monroe! Még egy valamit nem értek. Azután miután úgymondd felébredek, miért nem tudom ezt használni??? Mármint miért nem tudok magam alá tenni egy fotelt ha kell és miért nem tudom tologatni a falakat?-kérdeztem.

-Mert az ébredéskor már nem vagy tudatában a világnak!

-Te! Nem azt mondtad hogy az álom és a valóság ugyanaz???-billentettem oldalra a fejem. Már megint kezdett valami érzés kaparodzni bennem valami új és rejtélyes amit Monroe nem oszt meg velem. De lehet hogy hamar vége szakad ha most elárulja. Ezt most megint nem értettem.

-De. De amikor úgymondd felébredsz akkor úgymondd elfelejted hogy az álom és a valóság ugyanaz érted?-mondta kicsit nyomi fejjel pásztázva engem. Emmára néztem ő pedig a fejét fogta és csendben röhögött.

-Mit röhögsz!? Te sem értetted meg könnyebben!!!-morogtam rá. Próbálta hozzám vágni a rongyot de könnyedén kikerültem. -Na tessék még célozni sem tud...-dörmögtem az orrom alatt. Ő nem szólt semmit inkább kiment a szobából. Monroe maga felé fordított.

-Na vágod???-kérdetze egy sármos mosollyal. Valamiért úgy éreztem hogy nem sokkal idősebb nálam. Megborzongtam. Az előbb egy vén bácsi, msot egy fiatal szívtipró srác!? Bólintottam. Egyre több rejtély támadt fel előttem. Aztán hirtelen megint otthon voltam, de már mindenre emlékeztem és mindent tudtam.